A Fokoláre mozgalom spanyol kis zónájának kezdeményezése a katalán függetlenségi népszavazás kapcsán. A párbeszéd bátor és megszenvedett tapasztalta.

A katalán függetlenségi mozgalom társadalmi, kulturális és politikai áramlat, amely Katalónia függetlenségét, Spanyolországtól való elszakadását tűzi ki célul. Ez a folyamat felgyorsult az októberi népszavazás során, amelyet a spanyol központi kormányzat törvénytelennek nyilvánított. A két fél szembenállása arra ösztönzött bennünket, hogy mi is foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Az események felgyorsulásával éreztük annak a szükségességét, hogy elkötelezzük magunkat a párbeszéd mellett. De vajon egyetértés van-e mindenki között ebben a kérdésben? A média abnormális mértékben hozzájárult az álláspontok polarizációjához, ahogy a népszavazás törvényes vagy törvénytelen volta mellet vagy ellen érvelt. Ez felerősítette az ellenséges érzelmeket és megnehezítette egymás megértését a mi köreinkben is.

A kis zóna tanáccsal elhatároztuk, hogy az őszinteség és átláthatóság szellemében megfogalmazunk egy levelet, amelyben meghívjuk a mozgalom tagjait, hogy nézzünk szembe azzal a sebbel, amelyet magunk között tapasztalunk, és próbáljuk meg egy közös utat találni. A tanács tagjai képviselik Spanyolország összes régióját. Kifejezésre juttattuk, hogy szeretnénk a kölcsönös szeretet szövetséghez hűek maradni és párbeszédet kezdeményezni mindenki bevonásával, ahol meghallgatjuk és megértjük a többiek érveit. Utaltunk arra, hogy az egységre vagyunk hivatva a különbözőségben, és hogy ez magának Istennek a létét juttatja kifejezésre, és rá kell szegeznünk a tekintetünket, amikor megpróbáljuk egymással megosztani a gondolatainkat, terveinket, érzelmeinket és a javaslatainkat.

A levelet elküldtük a mozgalom minden tagjának és ennek nyomán elindult egy fájdalmas, ugyanakkor mégis konstruktív párbeszéd. Ez a levél megnyitotta a lehetőséget arra, hogy kitegyük az asztalra az összes problémát és megpróbáljuk azokat együtt megoldani. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy sokan közülünk, akik a hétköznapi életben egyébként gond nélkül gyakorolták a párbeszédet, most tanácstalanok voltak, hogy milyen magatartás tanúsítsanak ebben a helyzetben. Volt, aki állásfoglalásra akarta késztetni a többieket: „Te melyik oldalon állsz?” Volt, aki félelemből nem merte elmondani a véleményét, mert nem akarta, hogy a megosztottság még inkább növekedjen. Mások harcias és másokat kizáró véleményeket tette közzé a Facebookon. Azt lehetett látni, hogy valamilyen módon mindannyian akarták élni az Ideált, de az ilyen jellegű problémák kezelésében nem volt még tapasztalatunk és az első körben csak a nehézségeket láttuk.

A médiakampány a népszavazás közeledtével egyre intenzívebb és durvább lett. A kis zóna tanácsban az egyik volontaria ezt írta a WhatsAppra: „Az a furcsa benyomásom támadt, hogy két párhuzamos világban élünk, az egyik Katalónia, a másik Spanyolország. Ez nagyon súlyos! Hol vagytok? Nagy szomorúság tölt el, mert távolinak érezlek benneteket!” Ez a kiáltás újraindította az eszmecserét közöttünk és arra a meggyőződésre jutottunk, hogy nyilvános fellépése van szükség. Nem volt azonban egyetértés abban, hogy hogy mit is jelentsen ez. Ami az egyik számára elengedhetetlen volt, az megengedhetetlen volt a másik fél számára. Úgy tűnt, hogy az egész ügy már a kezdettől fogva bukásra van ítélve, ugyanakkor azt láttuk, hogy más egyesületek és mozgalmak közzéteszik saját állásfoglalásukat.

Nagy hatással voltak ránk a pápa gondolatai a párbeszédről „Az evangélium örömhírében”. Összehívtuk a kis zóna tanácsot, mert éreztük, hogy ez kivételes lehetőséget biztosít a kommunióra egymás között, hiszen itt fizikailag is együtt vagyunk, és nemcsak a közösségi médián keresztül érintkezünk egymással. Elővettünk két szövegét a Paradisoból: az egyik a „Tekintsünk minden virágra”, a másik pedig „Ahhoz, hogy befogadjuk a Mindent, Semminek kell lennünk.” Utána lelki vagyonközösség volt kis csoportokban, Jézus jelenlétével közöttünk. Majd újra mérlegeltük annak a lehetőségét, hogy a mozgalom állást foglaljon ebben a konkrét kérdésben és ebben a történelmi pillanatban. Szerettünk volna egy olyan szöveget alkotni, amelyet mindenki jó szívvel aláírhat. Mintegy negyvenen voltunk és a következő módszert alkalmaztuk. Megkértük a jelenlevőket, hogy az első megfogalmazáshoz tegyenek módosító javaslatokat, és három ilyen érkezett. Utána megszavaztuk a címet, majd magát a szöveget, és végül mindannyian aláírtuk. Minden szavazás után megadtuk a lehetőséget azoknak, akik kisebbségben maradtak, hogy mondják el, miért szavaztak ellene, hogy így jobban meg tudjuk érteni az összes álláspontot. Amikor a végén mindenki felemelte a kezét, tapsvihar tört ki.

Így egyfajta kiáltvány született, amelyet lefordítottunk a négy hivatalos nyelvre. A lényegi javaslat az volt, hogy személy szerint mindenki kötelezze el magát a párbeszédre. Egy kampányt is indítottunk ezzel kapcsolatban a közösségi hálózatokon a #SoyDiálogo (PárbeszédVagyok) hashtaggal.

Közben a politikai események rendkívüli módon felgyorsultak. A mozgalom igyekszik jelen lenni és intenzív módon építeni a békét és a párbeszédet a társadalomban. Olyan kincseket fedezünk fel saját magunkban, mint a mások meghallgatásának rendkívüli képessége, készség a megbocsátásra, a tiszta és világos beszéd. Természetesen nem mindig könnyű megőrizni ezt a befogadó magatartást. Az ember hajlamos arra, hogy ösztönösen védelembe vegye saját álláspontját, és nem könnyű irgalommal tekinteni mások hibáira. Hosszú út áll még előttünk, érezzük azonban azt, hogy egy fájdalmas kegyelmi állapotban vagyunk. Ez sokkal jobban tudatosítja bennünk azt, hogy kik is vagyunk, és hogy mi az egység karizmája. Ez a helyzet kiváló lehetőséget kínál arra, hogy növekedjünk és tanuljunk. Azt is jobban megértettük, hogy sok testvérünk milyen tapasztalatom megy át a világ különböző részein. Teljes bizalommal szeretnénk tovább haladni ezen az úton.

Margarita Gomez, Juan Badia, Mariapoli, 2017. október-november