Mint egy gyémántot

Soha nem szabad elfelejtenem, hogy a Valóság bennem van, és a testvéreimnek első sorban azt az éltető nedűt kell adnom, amely a lelkem mélyéből tör fel, amely Isten halkan szóló hangja, amely ösztönöz és megvilágosít.

El kell hallgattatni mindent magunkban, hogy felfedezzük az Ő hangját. És felszínre kell hoznunk ezt a hangot, ahogy az ember kiemel egy gyémántot a sárból: letisztítja, tartóra helyezi, és odaajándékozza, mert szeretet, és a szeretetet oda kell ajándékozni. Olyan mint a tűz, amely ha szalmához vagy valami máshoz ér, lángra kap és ég, különben kialszik. Fussunk, hiszen a fény csak abban a lélekben világít, amelyben a szeretet mozgásban van, amelyben élő.

Kissé más fordításban ld. Chiara Lubich: Ha tüzet gyújtanánk. Róma, 1972, 60. oldal

 Hallgatni „arra a hangra”

Volt egy iránytűnk, amely segített pontosan megtalálni Isten akaratát. Ez a bennünk szóló „hang”, a Lélek hangja volt. „Hallgass arra a hangra!”  ̶  buzdítottuk egymást. (…)

Később megértettük, hogy mi volt az egyik oka annak, hogy Isten létrehozta a fokolárt: Jézus jelenléte közöttünk olyan volt, mint egy hangszóró, amely felerősítette Isten bennünk szóló hangját, és sokkal tisztábban hallhatóvá tette azt. A fokolárban  ̶  ahogy mondani szoktuk  ̶ két tűz között élünk. Az egyik a bennünk, a másik a köztünk élő Isten. Ott, ebben az isteni olvasztó kemencében arra formálódunk és edződünk, hogy hallgassunk Jézusra és kövessük Őt.

Chiara Lubich: Személyes igen Istennek, Új Város, Budapest, 2001, 38. oldal